Nehogy egy özvegyet boríts könyekbe: Azért emészted így nőtlen magad’? De oh, ha igy utódtalan halsz meg te, Egész világ viseli gyászodat, Egész világ lesz özvegyed, s siratja Hogy másolatod’ hátra nem hagyod, Mig minden özvegynek a férj alakja Magzatjai szemében ott ragyog. Mit a pazarló szétszór a világban, Helyt vált csak, a világnak el se vész; De elpazalt szépség elvész magában; Ha nem használod: megölője lészsz. Emberszeretet nincs oly szívbe zárva Mely gyilkos szégyent így borít magára!