Nyelv-kötve múzsám hallgat néma jakkal, Mig mások zengenek dics-éneket, Fenkölt sorokban arany toll magasztal, S múzsák kötöznek koszorút neked. Én gondolok jót, mások jót beszélnek… S mint templom-szolga, »áment« mormolok Mikor nevednek zendül a dics-ének, S tanult ajkon szépen csiszolt dalok. Ha mást dicsér, rá mondom: »Igaz! úgy van!« S megtoldom a legszebb dicséretet, De csak titkon, szerelmes gondolatban… Az érzés árad, a szó benn reked. Másnak, szaváért, légy elismeréssel. S bennem a hű érzést méltatni késel?