Múzsám gyanánt oly gyakran hivtalak, S te úgy megihletéd az éneket, Hogy más irók mind utánoztanak S szárnyad alatt terjesztik művöket. Szemed, mely némát zengő dalra oktat S nehéz tudatlant szállni felragad, Kiválóbbá teszi a hívatottat S a bájnak kétszeres fenséget ad. De legbüszkébb az én dalomra légy te, Melyet te ihletsz, mely tőled eredt: Irályt javítsz te csak mások müvébe’ És bájod bájol el müvészetet; Nekem te vagy minden művészetem, S tudatlanságom igy bölcscsé leszen.