De légy nyugodt, ha majd a zord itélet Menthetlenűl elszólit engemet, Ezen sorokban lesz tán annyi élet, A mely megőrzi hűn emlékemet. Meglátod itt, ha szemed ide néz, Azon részt mely neked szenteltetett: Földdé csak a föld lesz, mint földi rész, De a nemesb fél, szellemem, tied. Mást nem veszítsz, csak éltem söpredékét, A férgek étkét, holt testet csupán, Egy czenk késének gyáva nyereségét, A mi emlékre nem méltó silány. Annak csak a bentlévő ad becset, S az ez, és ez meg itt marad veled.