Igy arczai letűnt kor rajzi lettek, Midőn a báj virággal volt rokon, S e fattyu-díszek még meg nem születtek S nem lakhatának élő homlokon. Mig a halottak arany fürteit, A sírok a jogát, le nem nyirák Hogy éljenek más főn uj éltet itt, S nem hordta holtak ékét a világ: E régi szent kor képe ő maradt, Mely hű, igaz, czifrálkodást nem ért, Mely nem csinál más zöldivel nyarat S meg nem rabol más régit új diszért. Azért lőn ő ily bájdús mintakép, Hogy benne lássuk, mi a régi szép.