Ha ércz, se kő, föld s tenger sincs kivéve A bús enyészet ereje alól: A gyönge szépség állna ellenébe, Mely, mint virág, egy széltől meghajol? Hogy álljon ellent egy csöpp nyári harmat A zord napok döntő csatáinak, Midőn dühétől a veszett viharnak Vas rácsok és kőszirtek omlanak? Oh szörnyű gond: az idő legszebb kincse Hol lehet óva az idő elöl? Hol van ki ezt futtában visszaintse, Ha a szépséget megrabolni tör? Nincsen: ha csak – oh csoda! – e setét Betűk nem őrzik fény-tekintetét!