Gyümölcstelen báj, mért csupán magadra Fecsérled drágaságod’ szüntelen? Kincsét a természet csak kölcsön adja, S csak bőkezűnek osztja bőviben. Igy, más iránt fösvény, pazar magadhoz, Mit adni kaptál, mért zsugorgatod? Élére mért versz kamatot kamathoz? S kincs garmadád közt még sincs jó napod! Üzletben igy csak tenmagaddal állva: Magad csalod magad’ meg szép magaddal. S ha a termeszet szólit a halálba: Mikép számolsz be tőkével, kamattal? Igy, élvezetlen, bájod sirba hull; Élvezve: örökösként élne tul!