Sok fénylő reggelt láttam, láng-szemével Hogy’ szállt enyelgve szirt-orom fölébe; A zöld mezőt arany-csókkal lepé el, S bibort vegyíte halvány ár vizébe. S aljas felhőnek még is engedé Rutúl száguldni égi arczin át, Mely a világtól képét elfödé, S nyugatra így látatlan, lopva szállt. Igy fénylett egy nap kora reggelén Teljes dics-fénynyel arczomon napom: Hajh! vége már! csak perczre volt enyém, A felleg elfödé, s nem láthatom. De nem tudom bünűl felróni néki: Fényt, földi nap veszthet, ha veszt az égi.