Tekints tükrödbe, s szólj, arczod’ ha látod: Itt az idő, hogy megujuljon most az! Ha nem sietsz: megrablod a világot, S egy nőt boldog anyaságtól megfosztasz. Mert melyik szép akarná szűzi kertét A te magodtól meddőn tartani? S mely férfi hajtja ugy tul önszerelmét, Hogy ne legyenek maradékai? Anyádnak tükre vagy te, ki tebenned Idézi vissza bájló tavaszát; Te is, megaggva, tükröd’ igy lelended Egy sarjban mely magadnak vissza ád. De ha igy élsz, s másod’ föl nem leled: Magadba halsz s képed meghal veled.