Szemem a festőt játszta, és szeretve Szivem lapjára metszte képedet; Testembe foglalá be, mint keretbe; De távlat alkot csak művészetet. Művész szemével foghatd a művet föl: Hogy képed illő helyét megtaláld, Melyet szivemben őrzök, és szemedből Ömöljön fény rá, mint ablakon ált’. Nézd, egyik szem a másiknak igy szolgál: Az én szemem lefesté képedet; Tied meg ablak lesz, s mögötte ott áll A nap, gyönyörrel nézni tégedet. De ah, műértelem nincs a szemekben; Lefestik a mit látnak, a szivet nem!