Bár mondja tükröm, el nem hihetem, Hogy vén vagyok, a míg te fiatal. Ha majd redőket látok képeden, Akkor hiszem, hogy napom éjbe hal: Mert mind e báj, mi rajtad láttatik, Az én szivem illő ruhája csak, Mely, mint bennem tied, benned lakik; Hogy lehetnék hát vénebb mint magad? Oh szépen, úgy vigyázz magadra hát, Mint én, te érted, magam’ gondozom: Gyöngéden, mint hű dajka kis babát, Szived’ magamban én úgy hordozom. De, bár enyim meghal, ne várd szived’: Nem úgy adád, hogy egykor visszavedd.