De mért magad nem állsz erősbben ellen A vérszopó zsarnoknak, az időnek? Meddő dalom mit óvni tehetetlen: Saját erőd biztosban mentené meg. Szép ifjuságod most van pompateljben: Hány, még vetetlen, szüz kert vágyna néked Élő virágot hajtani, a melyben Festett képnél hivebben élne képed! Élő vonással igy voln’ lelke teste Valódnak örökitve oly hiven: Se gyönge tollam, sem idő ecsetje Nem birna igy, a világ szemiben! Csak másnak adva tarthatd magad’ itt meg, Saját rajzod csak mi megörökíthet!