A szerelem-istenke, elszunyadva, Sziv-lobbantó fáklyáját letevé; S im szűzeség-fogadt nymphák csapatja Tánczolva arra járván, fölvevé A legszebbik, kezébe, azt a fáklyát, Mely lángra gyujtá soknak hű szivét, S egy szűz ragadta el mérges fulánkját A gyújtó istennek, mig aluvék. A lángot az kioltá egy patakban, S tüzétül ez meleg forrás leve, Hová a sok nyavalyás, szivszakadtan, Üdülni jő… Szerelem betege Jövék; de ah! vizet a szerelem Forralni tud, viz azt lehűtni nem!