Valóban nem is szemeimmel szeretlek, Ezer hibát találnak benned ők; De szűm imádja, mit azok megvetnek, S szeret (daczukra) foltot és redőt; Nyelvednek hangjain fülem sem édelg, Érintni tapintásom sem kiván; Szaglásom, ízlésem se vágyna véled Mulatni csak, magános lakomán. De ész s érzékek, hogy rabod ne légyen, Rá nem birhatják szívemet, a balgát, Mely férfi voltát levetkezve (szégyen!) Csak gyáva rabod és nyomoru szolgád! E nagy nyomor közt csak egyben remélek: Ki bűnöm szerzé, el csak nem itélhet.