Ha már gyötörsz, okos légy s megvetéssel. Ne ingereld szótlan türelmemet, Nehogy szivem – kinozva gyötretéssel – Szavakba öntse mit s mért szenvedett: S habár magad se tartod is valónak: Csak mondd, szeretsz; oh már ez mennyit ér! Légy mint az orvos, ki az elhalónak Még mindig enyhet, gyógyulást igér. Mert kétségimbe’ megbolondulok, S rád átkot szórnék tébolyomba’ majd; S e felfordúlt világ olyan konok, Hogy őrült füllel őrült szókra hajt. S hogy ettől óvj mind engem mind magad, Csak nézz reám, bár szíved megtagad.