Ha szépem esküszik hogy szeret híven: Bár tudom hogy hazud, hiszek neki; Csakhogy gyakorlatlan újoncznak hígyen, Kinek még nincs világ-isméreti. Áltatva igy magam’, hogy ifjunak hisz, Bár tudja jól hogy elröpült nyaram: Én jégre őt, ő jégre engem igy visz, Csalódva mindkét részről botoran. Miért nem vallja ő meg azt, hogy csalfa? S hogy vén vagyok, mért nem vallom be én? Igy él a szerelem: csalatva s csalva, S évét nem szivesen számlálj’ a vén. Ő csak hazud nekem, és én neki. Egymás bünét szivünk legyezgeti.