Hányszor, zenén ha játszol, szép zeném te, A boldog fán, mely ujjaid alatt Megrezzen, és öszhangzó érzeménybe Olvad fülembe érzés s gondolat: Irigylem a felszökkenő billentyűt, Hogy csókra hivja őt e puha kéz, S szegény ajkam (őt illetné e szent üdv!) A jograblóra csak pirulva néz. Mi szívesen cserélne, ah, e hitvány Ugrándozó billentyüvel helyet, Mit lágyan érint ujjad, boldogitván Élettelen fát, élő ajk felett! De jó! ha már e fa ily boldog: add Kezed’ neki, nekem meg ajkadat!