Kedves fiú, ki birtokodba vőd Fövenyórástul a sarlós időt, Ki a fogyás által nevelkedel, Mig kedvesid hervadva fogynak el: Ha a természet, a romok királya, A mint előbbre lépnél, utad’ állja: Azért fog el hogy az időt riaszsza S a silány perczek életét szakaszsza. De, szive választottja, ugy tekintsed, Bár tartja, de nem örökké, e kincset: Előbb-utóbb be kell számolnia S téged ki kell végtére adnia.