Ha, gyors idő, oráidat számlálom, S látom, a szép nap hogy vak éjbe dűl, S a kora hervadást szép rózsaszálon, S a barna fürt ezüstbe hogy’ vegyűl, Magas sudárt, most lombernyője nélkül, Mely még imént a nyájt beárnyalá, S a nyár szépsége, fosztva zöld diszétül, Ősz fejjel, sirba, szürkén száll alá; Akkor a te szépséged jut eszembe, Mely szinte csak sir martaléka lész; S mig gondtalan néz a jövővel szembe, Felnőnek mások, ő meg elenyész. Az idő sarlajától nincs mi óvja, Csak az, ha sarjat hajt, avval daczolva.