Mind a mit eddig irtam, hazugság volt; Az is hogy nem tudlak szeretni jobban. Elmém nem képzelé, szivem úgy lángolt, Hogy égni tudna még teljesb lángokban. De a kalmár idő s miljárd esélye Ha közbe lép: elnémul esküszó, Szépség fakúl, bénúl király erélye, S lesz a szilárdság lenge, változó. A zsarnok idő kényitől remegve Mondám tehát: »Most legjobban szeretlek.« Nem bizva változandó szépségedbe’, Előnyt adék a biztos perczenetnek. A szerelem pedig kis csecsemő: Időt nyervén, azóta egyre nő.