Te szánj s szeress, ugy én nem érezem A köz tömeg sértő gyalázatát; Dicsér-e vagy se, más, föl sem veszem, Csak lásd a jót te s mentsd te a hibát. Te vagy nekem világom mely itél, Milyen vagyok tőled kell hallanom, Másnak nem élek, nékem más nem él Ki meghajlítsa ércz akaratom’. Mélységes örvény, melybe bévetettem A más itéletével gondolást, Dicsérje bár avagy roszalja tettem’, Nem érdekel; s mi ment ezért ki? Lásd: Egész valóm ugy el van telve véled Hogy kivüled nincs semmi másban élet.