Vádold a sorsot, oh vádolhatod, Ő a hibás ha életem hibás; Mért hogy csak ily silány állást adott Miben silány lesz erkölcs és szokás. Ez volt mi engem megbélyegeze, Meglátni lényemen foglalkozásom’; Mutatja a szövetfestőt keze. Oh szánj meg, és kivánd megújulásom’! Mig én türő betegként, bármi fűnek Gyógynedveit bevenni kész vagyok, A keserűt se tartom keserűnek, Se kínt nehéznek hogyha gyógyulok. Szánk, drága lélek, s higy e vallomásnak, Részvéted is elég már gyógyulásnak.