Megvallom, ah, csapongtam erre, arra, Hibám egész világ szemébe tünt, Magam’ csalám, drágát olcsóra tartva, Új szeszélylyel tetéztem régi bünt; Megvallom, az igazság szent arczába Ferdén tekinték… De az égre, fenn, Vérem megifjult esztelen harczába’, S téged legjobbnak ismert meg szivem. Most vége; csak mi örök, az maradt meg, Szeszélyre többé nem hajt léha vágy, Kitenni téged újabb kísérletnek, Ki istenem vagy, kit e sziv imád. Fogadj megint, a legszentebbet adva Az ég után, kebledre, hű karodba!