Hol vagy, muzsám, hogy zengni rég felejtéd Minek hatalmadat köszönheted? Fényt vesztni fényed’ aljas tárgyra ejtéd? Méltatlanokról zeng talán heved? Jőj, feledékeny, vissza, s édes ének Pótolja vétkes mulasztásodat; Mondj éneket, tetszőt az ő fülének, Ki dalra néked tárgyat s lelket ad. Jer, engedetlen múzsa, s nézz reája, Az édes arczon látsz-e már redőt? S ha látsz: légy a hanyatlás szatirája És ostorozd a romboló időt. Tartsd meg szerettem’ hírben a jövőnek, Igy gátolod kaszáját az időnek.